A fülakupunktúrás kezelés önmagában is hatékony gyógymód lehet, de a hagyományos orvosi kezeléseket is rendkívül eredményesen kiegészíti és lerövidítheti a gyógyulás felé vezető utat.

Hogyan kell elképzelni a fülakupunktúra gyógyító hatását a szervezetre?

Úgy, ahogyan a talpon, tenyéren is megtalálható a szervezet teljes kivetülése. Így megfelelő pontokat stimulálva hatni tudunk a testre, lélekre. A Hagyományos Kínai Orvoslás szerint az emberi testben életenergia áramlik.

Egészséges szervezetről beszélünk, amikor ennek az áramlásnak nincsen akadálya a testben, így kiegyenlítetten áramlik az egész szervezetben, minden szervet és területet feltöltve.

Betegségről beszélünk, amikor ezt az energiaáramlást valami akadályozza a szervezeten belül.

A fülnek kitüntetett szerepe van az emberi testen, mivel az energiacsatornák (meridiánok) fő találkozási helye, úgymond egy mikrorendszerről beszélünk. Így érthető, hogy a fülön található akupunktúrás pontok, hatnak az egyes szervekre és közvetetten az egész emberi testre. A fülkagyló megfelelő pontjának a mechanikus stimulálásával (vékony acéltű, apró mágnesgolyó, növényi magvak) hatni tudunk a szervekre, így a szervezet öngyógyító folyamata impulzust és támogatást kapva, kiegyensúlyozottan tud működni.

A fülakupunktúra eredménye: megerősített immunrendszer, szervezet öngyógyításának aktiválása, teljes testi-, lelki- és mentális erősödés! Mellékhatásoktól mentesen!

 

Mi a menete a fülakupunktúrás kezelésnek?

1. Állapotfelmérés: konzultáció, dokumentációk kitöltése, fül szemrevételezése, fülérzékenység felmérése

2. Fülakupunktúrás kezelés során vékony, acélötvözetből készült tűket helyezek a kijelölt akupunktúrás pontokba kb. 1,5 – 2 mm mélységig.

Általában fájdalommentes a szúrás, a problémás területen minimális érzékenység tapasztalható a szúrás időpontjában, amit finom bizsergés, áramlás érzés követ. A kezelés alatt érezhető az energia áramlásának az elindulása.

3. A kezelés időtartama: kb. 20 perc konzultáció, állapotfelmérés; kb 30-40 perc kezelési idő, ami függ a személy érzékenységétől és a betegség/állapot jellegétől.

Konzultációs alkalom után tartós tű / magvak / mágnesgolyók is helyezhetők az akupunktúrás pontra. Kb 7 napig tud bent maradni a stimuláló eszköz, amit testszínű tapasz segítségével rögzítek egyes pontokban.

 

Milyen esetekben hatékony a fülakupunktúra?

Fájdalomcsökkentés, vegetatív, funkcionális és idegrendszeri zavar esetén: pl:

 - magas vérnyomás

 - fogyókúra

 - emésztőrendszeri zavarok

 - migrén

 - alvászavarok

 - depresszió, szorongás

 - asztma

 - allergia

 - szívpanaszok (pszichoszomatikus)

 - mozgásszervi betegségek (isiász, térd, váll, lumbágó stb)

 - hormonális problémák

 - női szervi panaszok / klimax

 - szervi betegségek kiegészítő kezeléseként is alkalmazható

 - méregtelenítés

 - stresszoldó

 - függőségről való leszokás: túlevés, dohányzás, kábítószer, gyógyszerfüggőség, érzelmi függőség stb.

 

fülaku    Foto: saját, rajz: Raoof.h

NADA protokoll 5 pontja: 

 

1. Shen men: lélekkapu 

Detoxikálásban betöltött szerepe

- megnyugtató és gátló hatású;

- megnyugtatja az elmét;

- csökkenti a fájdalmat, a szorongást;

- az álmatlanságot megszünteti;

- a lázat és a gyulladást csökkenti;

- a köhögést csillapítja, allergiás asztma;

- idegi eredetű szívritmus- és keringési zavarokat harmonizál;

- emésztőszerv rendszeri panaszokat enyhít;

- a vérnyomást csökkenti;

- viszketésnél megnyugtató hatású; bőrgyulladás, ekcéma, csalánkiütés.

A Shen men pont funkciója, fiziológiai és gyógyhatásai:

Shen-men = Lélek kapuja = Szellem kapuja. Nogier a "nagy tonizáló pontnak" nevezte: tonizáljuk a yin-t, ezzel az "üres tűz" csökkentése valósítható meg.

"Paraszimpatikus pont" a vegetatív idegrendszer egyensúlyát teremti meg a szimpatikus ponttal együtt.

 

2. Szimpatikus pont: vegetatív idegrendszer

Detoxikálásban betöltött szerepe

- a NADA öt ponttal együtt alkalmazva teljesül a szimpatikus pont szerepe;

- verejtékezést csökkenti; éjszakai spontán izzadás;

- magas és alacsony vérnyomást szabályozza; szívritmus zavar, tachykardia;

- klimaxos panaszok;

- sebészeti érzéstelenítő;

- ájulás.

A szimpatikus pont funkciója, fiziológiai és gyógyhatásai:

- szervi és izomrendszeri fájdalmakat csökkenti (fájdalomcsillapító)

- simaizom lazító hatású (epehólyaggörcs, vesegörcs, bélgörcs, gyomorgörcs, zsigeri fájdalmak, érgyulladás, vénák, erek szűkülete)

- asztma

 

3. Vese 

Detoxikálásban betöltött szerepe

- méregtelenítés: a vese jó működés esetén megszűri a vért, kiválasztja belőle a bomlástermékeket;

- különböző eredetű vesebetegségek;

- húgy és ivarszervek gyulladásai;

- potenciazavarok és nőgyógyászati betegségek;

- csonttörések gyógyulása, csontszerkezeti zavarok, fogak;

- hajhullás;

- idegrendszeri betegségek;

- műszakba járás;

- fül megbetegedései: süketség, halláscsökkenés, fülzúgás, fülgyulladás – mivel a vese a fülre nyílik;

- félelmet és pánikot is lehet vele csökkenteni;

Vese az idegrendszer és a hormonrendszer ura, külső tükre a haj.

A vese funkciója, fiziológiai és gyógyhatásai:

Kormányozza a víz anyagcserét, eltávolítja a fölösleges folyadékot, irányítja a szükséges víz megőrzését.

 

4. Máj

Detoxikálásban betöltött szerepe:

- májbetegségek: akut és krónikus májgyulladás, sárgaság;

- ellenőrzi-szabályozza az izmok, inak szalagok aktivitását, ezért az izomremegést, a rángásokat csökkenti, ill. megszünteti a következőket:

                    - has és bélfelfúvódás;

                    - vér összetételének zavarai, mivel raktározza a vért;

                    - magas vérnyomás;

                    - epekő, epehólyag-gyulladás;

                    - szemkáprázás, homályos látás, szemszárazság – mivel a máj a szemre nyílik;

                    - köröm problémák, vékony, repedezett körmök;

                    - szabálytalan, fájdalmas menstruáció;

                    - döntés meghozatali gondok, céltalanság – máj a tervezés bajnoka;

                    - düh, harag, feszültség - harmonizálja az érzelmeket.

A máj funkciója, fiziológiai és gyógyhatásai:

A máj a szervezetbe kívülről bejutó, valamint a szervezetben az anyagcsere-folyamatok közben keletkező mérgező termékeket kémiai átalakítással, leépítéssel hatástalanítja. Tehát: méregtelenít.

 

5. Tüdő 

Detoxikálásban betöltött szerepe

- légzőszervi betegségek: asztma, TBC;

- köhögés, influenza, melléküreg-gyulladások;

- a bőr és a tüdő egysége révén szabályozza a verejtékmirigyeket, az éjszakai izzadást csökkenti;

- keringési zavarokkal összefüggő vizenyők (ödéma);

- bőrbetegségek;

- belekből való salakanyag-ürítés gyorsítása;

- orr betegségeinél – mivel a tüdő az orra nyílik;

- gyász és szomorúság csökkentése, oldja a szorongást, depressziót.

Immunbetegségekkel gyakran jár együtt tüdőbetegség.

Tüdő a főminiszter!

A tüdő funkciója, fiziológiai és gyógyhatásai:

A rövidtávú méregtelenítésben igen fontos, mert a tüdő a belélegzett levegő lejutását szabályozza a veséig, ezzel hozzájárul a víz rendes anyagcseréjéhez: kevés vizelés, nehéz vizelés, vizenyők stb.

 

Kontraindikációk:

- Vérzékenység, Hepatitisz, HIV fertőzés

- Bármilyen bőrelváltozás (pigmentáció, szemölcs, pattanás, hegesedés)

- Gyulladás esetén

- Nem tisztán látható zónák esetén (pl birkózó fül)

- Terhesség

- Pace maker esetén egyéni konzultáció szükséges

 

Kezeléskor használt tű összetételében taláható: Cr (Króm) 18,03 % Ni (Nikkel) 8,46 % S (Kén) 0,04% P (Foszfor) 0,33% Mn (Mangán) 1,22 % Si (Szilícium) 0,42 % C (Szén) 0,07% 

 

Forrás: Dr. Eőry Ajándok, Dr. Eőry Ajándék, Eőry Emese: „Útmutató a fülakupunktúrás addiktológiához”, Magyar Akupunktúra és Moxatherápiás Közhasznú Egyesület, 2011.

 

ÁRAK:

17 000 Ft az első alkalom, ami 60 perc. 
6 hetes egy kúra. Heti egy alkalommal találkozunk. Ekkor két opció közül választhatsz:

1. opció: 12 000 Ft
Csak szúrjam be a tűket, ami kb 15 perc.

2. opció: 17 000 Ft
Szeretnéd megérteni hogyan alakult ki a tünet, betegség? Egyéni konzultáció, coaching, energetikai kezelés, illóolajozás és Tarot kártya elemzés közül is választhatsz kiegészítő terápiaként a fülakupunktúra mellé (kb. 15 perc a szúrás, 45 perc kiegészítő kezelés). Kipróbálhatod mindegyik támogató módszert és érezni fogod idő közben, hogy számodra mi lesz a leghatékonyabb. Rugalmas vagyok, hogy számodra kényelmes és a leghatékonyabb legyen a folyamat. 

További érdeklődés vagy elhatározás esetén keress bizalommal!

Juhász Diána

+36 20 364 0838

 

 

 

Hatvan - Természetgyógyászati Magánrendelő

Hírlevél

Kérem a legfrissebb információkat az egészséges szemlélet témában!
Elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatót

Kapcsolatfelvétel

Juhász Diána

Cím: 3000 Hatvan, Balassi Bálint u.40.
Telefon: +36 20 364 0838
Email: juhaszdianaa@gmail.com

Magánrendelési idő: előzetes időpontfoglalás alapján

Facebook

Készítette: Mobilbarat.hu - Mobilbarát weboldal és webáruház